mintás törölköző
Rendezvények

Miket vigyünk magunkkal az uszodába? A legfontosabb felszerelések

Te is jártál már úgy, hogy csak akkor vetted észre, hogy valami hiányzik az uszodai felszerelések közül, amikor már megérkeztél a tett helyszínére? Talán egyértelműnek tűnhet, hogy miket kell az embernek magával vinnie uszodába, azonban mégis meglepően sokan érkeznek hiányos felszerelésekkel. Cikkünkben ezeknek az embereknek nyújtunk segítséget, hogy legközelebb felhőtlen legyen számukra is az uszodai kaland.

A táska, és ami benne van

Minden uszodába indulás legelső lépése, hogy bepakoljuk a szükséges holmikat az élményhez. Nagy lehet a kísértés, hogy egy kisméretű vászontáska vagy apróbb sporttatyó legyen a választott tárolóeszköz, azonban vigyázzunk! Rém kellemetlen tud lenni, amikor ott állunk úszógatyában vagy bugyiban, kezünkben a cipővel, táskával, szemüveggel, sapkával, kulaccsal, a ruhákat pedig nem tudjuk hova tenni. Ez főként az olyan az uszodákban fordul elő, ahol az öltözőfülkén kívül vannak a szekrények. Ezért lehetőleg egy nagyobb táskába pakoljuk be a holmikat. Ezután következhetnek a belevaló felszerelések: alap dolog egy úszógatya vagy úszódressz, úszószemüveg sem árt, valamint az úszósapka. Utóbbi egyébként szinte minden uszodába kötelező. Ezután következhet egy nagyobb törölköző, papucs, egy neszesszer, benne dezodor, fésű stb. Ajánlott helyet szorítani a táskában egy hajszárítónak is, az uszodában ugyanis általában gyenge vagy fizetős ezen készülék. Az internet világában viszonylag könnyű dolgunk lesz ezeket beszerezni – divatos hátitáskák, úszógatyák vagy különféle mintás törölközők online seperc alatt beszerezhetők kiváló áron.

Amiről sokan megfeledkeznek

Az úszás egy igen intenzív, kimerítő sport, ami könnyen kimerítheti a tartalékainkat. Edzés után mindenképp pótolni kell az elhasznált energiát – ezért erősen ajánlott bepakolni egy szendvicset, fehérjeszeletet, vagy bármilyen harapnivalót, amely újult erővel tölt fel minket a nap további részére. A már említett kulacsot lehetőleg úszás során tartsuk közel, hogy két hossz között kortyolhassunk egyet belőle. Miután vízben vagyunk, így nem érzékeljük az izzadságcseppeket, pedig a medencében is folyhat rólunk a víz. Tehát sose felejtsük el a megfelelő folyadékpótlást sem, amikor ellátogatunk az uszodába.