zárt körű rendezvény a Tisia Étterem
Rendezvények

Ünneplés, de nem akárhogyan: zárt körű rendezvények előnyei

Számtalan okot tudunk mi, emberek az ünneplésre. Szülinap, ballagás, diploma, házasság, gyermekszületés, és még sorolhatnám egy teljes oldalon keresztül. Az ünneplésnek is többféle módja van. Evés, ivás, tánc, családi ebéd stb. Csakhogy az otthoni ünneplés a házigazda nyakába hatalmas terhet tesz, hiszen gondoskodnia kell az ételről, italról, a vendégek fogadásáról, majd a végén a mosogatásról és rendrakásról is. A legtöbben ezt elkerülve inkább kibérelnek egy helyet és ott ünnepelnek. Cikkünkben a zárt körű rendezvények előnyeit vesszük sorra.

Vendéglátás

Mint azt már említettük, sok dolga van annak, aki vállalja, hogy az ünneplésre otthonában kerüljön sor. A legtöbbször a házigazda le sem ülhet egy pillanatra sem és nem tudja nyugodtan élvezni az összejövetelt. Éppen ezért szoktak most már egyre többen inkább kibérelni egy helyet és zárt körű rendezvény keretein belül ünnepelni.

Ennek nagy előnye hogy például ha a zártkörű rendezvényt a Tisia Étteremben tartjuk, ők gondoskodnak mindenről. A finom ételeket készen kapjuk asztalunkra, bármilyen italt rendelhetünk és nyugodtan ünnepelhet a társaság minden egyes tagja. Senkinek nincs gondja semmire.

Zene

Az ilyen VIP rendezvények másik nagy előnye a saját zene. Ha közösségi helyen ünneplünk, ahol más, kívülálló emberek is jelen vannak, akkor a hely az általa választott zenét szolgáltatja. Zárt körű rendezvény keretein belül lehetőségünk van, hogy saját magunk válasszunk lejátszási listát. Olyat, ami a társaság minden tagjának megfelel.

Hangulat

Nem utolsó sorban az is számít, hogy kell-e disztingválnunk. Természetesen nem arról van szó, hogy egy VIP rendezvényen nincs kontroll a viselkedés felett. De nyugodtan nevethetünk hangosan és nagyokat, nyugodtan nekiállhatunk táncolni, beszélhetünk hangosan a közös emlékekről stb.

Sokkal könnyebben engedi el magát a társaság egy ilyen helyzetben, mint ott, ahol nem csak a társaság tagjai vannak jelen.