Konyhaművészet

Amit a vendéglátói eszközökről tudni érdemes

Fontos az első benyomás, hiszen étlen és szomjan a legcsodásabb helyszínen tartott est is kellemtelenné válhat. Azonban a kiváló ételeken és italokon kívül a szervírozásra és tálalásra is gondolni kell. Ez sok mindent magába foglal, mint például a felszolgálók, szakácsok öltözéke – ami szintén sokféle lehet – a terítés, az ehhez használt különféle eszközök, tálalók, tányérok, evőeszközök stb. Ezt mindet egybevetve tekinthetjük az étterem cégérének is, ami rögtön felvázolja az adott étterem koncepcióját. Egy tiszta, gyűrődésmentes öltözék a felszolgálóknál, mindig a profizmust és odafigyelést sugallja. A vendéglátós eszközök nagykereskedésében kedvünkre válogathatunk az éttermünk számára megfelelő termékekből.

vendéglátói eszközök

Maximálisan figyelembe kell vennünk, hogy a kollégák ne csak jól öltözöttek legyenek, de egyben jól is érezzék magukat munka közben.  A vendéglátás kihívásokkal teli szakma, melyben fontos , hogy mindig tökéletesen helytálljunk, akármelyik szegmensében is tevékenykedjünk. Nem véletlen tehát, hogy szigorú előírásokban szabályozzák a vendéglátásban tevékenykedőkmunkaruházatát. Akár szakácsokról, séfekről, pincérekről vagy pultosokról van szó, a munkaruhának minden esetben kellő mozgásszabadságot kell biztosítania, ugyanakkor az esetleges balesetek elkerülése végett, nem lehet túl bő, vagy hosszú. A tökéletes munkaruhát tehát nem egyszerű megtalálni, de nem is lehetetlen.